Majdnem fél év eseményei

Áprilisban írtam utoljára, több mint 5 hónapja. Oh Jesszus, hogy rohan az idő és hogy mennyi minden történt azóta ...

Bence elbúcsúzott az általános iskolától, ami ugyebár itt csak 4 év. Nem bánta már tovább akart menni. Most egy középiskolában tanul, ez is hasonló az otthonihoz, lehet menni gimibe, meg középiskolába, kinek, kinek, képességei, szorgalma alapján. Itt még persze nem tanulnak szakmát, csak az általános tárgyakat. Bejött a biológia, földrajz, angol, amit heti 4 órában tanulnak, majdnem annyit, mint németet. Nagyon durva, úgy fog kijönni a középsuliból, hogy két idegen nyelven is beszél.

Lelkesen vette a kezdést, pedig már az első napon sem lehettünk vele. A suliba nem mehet be szülő, így az elejétől kezdve, egyedül boldogul. Sok lány van az osztályában, először nem örült ennek, aggódott, hogy fog barátot találni, de persze azóta már a fiúkkal megvannak a haverságok, az évfolyamban vannak korábbi ismerősök, így nem volt gond a beilleszkedéssel. Szerdánként mindig projekt napjuk van, ami azt jelenti, hogy egy adott téma körül forog a nap, voltak már kirándulni egyik alkalommal, múlt héten művészti alkotásokat dolgoztak fel, de homályosak a részletek, nem egyszerű hasznos infót kihúzni belőle. A suli egyébként digitális suli, ami azt jelenti, hogy minden gyerek kapott iPadet, amit használnak a tanuláshoz. Ennek Bence nagyon örült. Billentyűzettel okosceruzával, igy az írásos feladatokat is meg tudják oldani az iPaden.

Lilinél kicsit faramuci volt a helyzet, ugyanis meggyőződésünk volt, hogy a nyár folyamán el tudunk költözni, így Lili máshol kezdte volna a tanévet, éppen ezért itt el is köszöntünk. De a költözés sajnos, minden erőfeszítésünk ellenére sem jött össze. Több lehetőség is volt, volt ami kicsi volt, volt amire nem tudtuk meddig kell várni, a jelenlegi lakók is várták mikor mehetnek tovább. A lényeg, Lilinek maradnia kell, ami nem lenne nagy gond, ha nem ígértük volna meg neki, hogy ezt a tanévet már nem itt járja, ahol van egy kisfiú, akit nagyon nem szeret. De a helyzet szerencsére javult. A fiú mellé kaptak egy asszisztenst, aki csak vele foglalkozik, teljes figyelmét élvezi, így kevésbé zavarja Lilit is, ahogy sír, vagy kiabál, a hölgy kezeli a helyzetet, ha kell kimennek a teremből. Lili így is szokott rá panaszkodni, de már nem látom rajta, hogy annyira zavarná, elvenné a kedvét az iskolától, mint tavaly.

A LAKÁS: Aztán egyszer csak augusztus közepén, pont a nyaralásunk előtt 2 nappal, megkaptunk egy lakást . Ez az a lehetőség amiről már többször írtam, évek óta vártunk rá, és soha nem akart összejönni. Most sem sikerült elsőnek jelentkezni a lakásra, azonban most először történt az, hogy egyre előrébb kerültünk. Amikor már a 2. helyen voltunk éreztem, hogy meg fogjuk kapni. Állandóan csak néztem az oldalt, és egyszer csak ott állt, hogy az első helyen vagyunk, jelentkezzünk. 

85 m2, 3 háló, plusz nappali, erkély, garázs, pince, minden amit szerettünk volna, ott abban a kerületben ahol dolgozunk, ahova szerettünk volna menni. Egy nem túl nagy ház, negyedik emeletén. Még épül, tehát első lakók leszünk, a tervek szerint jövő áprilisban. Borzasztóan örültünk, alig hittem el. Rövid határidőt kaptunk arra, hogy beszerezzünk, feltöltsünk minden papírt ami szükséges. Ez okozott némi izgalmat a nyaralás alatt. Kértünk haladékot, de nem addig adták meg amíg kértük, így a szabadságunk második hetében vissza is kellett jönnünk egy napra ügyintézni, hogy minden meg legyen. Elbírálták, megkaptuk. Juhéééé

Most a finanszírozásnál tartunk, van egy beugró összeg, amit megtámogat nekünk az állam. Minimális kamattal, alacsony törlesztővel. Ezt is megkaptuk. Pont a héten küldték meg a szerződést. A következő lépés a lakás szerződés. Aztán állhatunk neki a tervezgetésnek. Nekem már tele a telefonom fotótára konyha, nappali bútorokkal, színekkel ... Nagyon izgalmas időszak elé nézünk.

Voltunk már a háznál, megnéztük melyik lakás lesz a miénk, merre néz, milyen a környék. Óriási változás lesz, bár ott is lesz egy forgalmas utca mellettünk, de a mi lakásunk nem arra néz. A környék nyugis, zöldövezeti, a munkahelyünk 15 percre van tömegközlekedéssel, van minden bolt a közelben ami szükséges, na meg persze játszótér is akad néhány. És ami még szintén fontos ismerőseink, barátaink nagy része is a környéken lakik.

A NYÁR: az elképzeléseimhez képest sokkal jobb volt. Pontosabban nem igazán volt elképzelésem, hiszen nagyon hosszú ideje minden nyarat a gyerekekkel töltöttem szabadon, az utóbbi években többet Pesten, mint Bécsben. Így nehéz is volt elképzelnem, hogy fog ez most menni, gyerekek mikor, hol, kivel lesznek, nekem sem lesz menekülésem a meleg és zajos Bécsből.

A július azért nem volt könnyű, több órát is dolgoztam, mint a megszokott, hazaérve nem volt lazítás, csönd, kellett ebéd mindennapra, játszunk ... persze anyukám sokat levett a vállamról, de azért így sem volt pihentető. Plusz ami miatt nem is voltam itt sosem Bécsben nyáron, hogy nagyon zajos, egyszerűen nem tudok pihenni nyitott ablaknál, ha becsukjuk akkor meg megsülünk. Gyerekek anyukámmal voltak itt Bécsben végig, az a tábor amit kinéztem nekik , sajnos nem jött össze, a többi tábor meg olyan árban van, hogy konkrétan egy havi keresetem menne rá a két gyerek 1 heti táborára. Így itthon, strandolással, játszózással, mikor- hogy telt, Bence meg tudott a barátaival lógni.

Az augusztus viszont annál nyugisabb volt, az első héten anyukámékkal voltak a Velencei tónál, aztán mentek sógornőmékhez 1 hétre. Közben találkoztunk, mi vittük őket Pestről vidékre. Lilinek ez volt az első hosszabb távolléte tőlünk, így aggódtam kicsit, hogy fogja viselni. Jól bírta, bár ő sem szerette az esti telefonálást, így egy próba után nem is erőltettük, abból csak elkeseredés, sírás lett. Nekünk az jó mozgalmas hétvége volt, Bécs-Pest majd másnap Pest-Kenderes-Bécs. Közben azért csobbantunk egyet a Balcsiban, úgy voltunk vele, hogy így is úgy is baromi hosszú lesz, akkor legyen benne valami móka is. Így volt Balatonkenesén egy naplamentés fürdőzésünk. Szuper volt.

Az a két hét maga a megváltás volt. Konkrétan mióta Lili megszületett nem volt ilyen hosszú gyerek mentes szabadságunk. Mert Bence már volt tőlünk távol hetekre, de Lili nem. Amikor senki nem szólongat, amikor mindent akkor csinálsz amikor éppen akarod, felbecsülhetetlen. Nagyon pihentető volt. Futottam, ha volt időm, porszívóztam este 20.45-kor, zenét üvöltetve és bár Zolival eléggé más ritmusban dolgoztunk, azért volt időnk kettesben is, városban mászkálni, szülinapi vacsorázni. Ami nagyon jó volt, kívánságomra egy mexikói étterembe mentünk. A kaja is finom volt, a koktélok meg ütősek ... szóval testet, lelket feltöltő 2 hét volt, így ugorhattunk neki a nyaralásnak.

A nyaralás is nagyon jól sikerült, Anyukámékkal voltunk Horvátországban. Egy kisbuszt béreltünk, együtt utaztunk, aminek már önmagában jó hangulata volt. Az apartman szuper volt, tágas, nagy terasszal, mindenkinek külön szoba, grillterasz, gyönyörű kilátás. Egyetlen hátránya, hogy egy baromi meredek emelkedőn kellett felmászni egy domboldalra. Még kocsival is úgy mentünk fel, hogy jéézus vissza ne guruljunk. Így főleg kocsival tudtunk közlekedni. Nem lehetett csak úgy lazán lesétálni a partra. Még nekünk is kemény séta volt, nem hogy a nagyszülőknek. Bár apukám hős volt, voltak lent Bencével párszor a parton kettesben, gyalogosan. Nem volt nagy meleg amíg ott voltunk, voltak borúsabb, szelesebb napok, de összességében jó idő volt. Bencével sokat merültünk, láttunk nagy halrajokat, halászó madarat, izgis volt. Fiúk, még apukám is nagyokat ugráltak a partról. Persze időnk nagy részét a parton töltöttük, a gyerekeknek csak a fürdés volt a lényeg, Lilinek is nagyon tetszett idén a tenger, sokat úszkált, ugrált.  Utolsó nap Bencével, Zolival felmentünk egy kaland, ügyességi pályára a vízen. Nagyon mókás volt, mert amit mi elképzeltünk, hogy nem is olyan nehéz végig menni, vizes lábbal, csúszósan nem pont úgy néz ki, szét röhögtük magunkat, akkorákat estünk.

Crikvenicától nem voltunk elájulva, nagyon túlzsúfolt, nem hozta a szokásos horvát hangulatot, nincs hangulatos óvárosi rész. Nekem a következő település Selce sokkal jobban tetszett. A parti sétány, az épületek. De ezt leszámítva egy nagyon jó nyaralás volt, jó volt együtt lenni, élményeket gyűjteni. Ráadásul többlet jelentése is volt a helynek, pontosabban Selcének, ugyanis több, mint 30 évvel ezelőtt, ezen a helyen nyaraltunk családilag egy másik családdal, akikkel jó barátságban voltunk. Nosztalgikus volt, bár már semmi ismerős helyet, tájat nem találtunk, a gyönyörű teljes panorámás naplementén kívül.

A szabadságunk második hetét Pesten töltöttük, ott a szokásos barátnőzös, strandolós programok futottak és hazajövetel előtt még sikerült az éves családi fotózásunkat is összehozni. Még gyorsabban eltelt, mint szokott, de nagyon jó nyár volt.

A munkában is lesz némi változás, novembertől több órában dolgozom majd és végre megszületett benne az elhatározás az iránt, ami már régi vágyam. Megtanulni a virágkötészetet. A praktikusabb felét fogtam meg a dolognak, suliban kitanulni sok idő és költséges is lenne. Így baráti segítséget kértem, jövő héttől, ahogy időm engedni, munka után heti 2-3 alkalommal pár órában megyek tanulni egy virágboltba. Régóta szeretek dekorációkat készíteni, még otthon, jó pár évvel ezelőtt el is végeztem egy hobby tanfolyamot, de ott csak érintőlegesen tanultam a virágkötészetet. Érdekel, szeretném megtanulni és ez lehet későbbiekben egy tovább lépési lehetőség is.

Ez az év nagy fordulatokban gazdag. Körülbelül az év elején, február környékén volt az a pillanat amikor azt mondtam, hogy ok, nekem ez itt továbbra sem jó. Nagy fordulatot vártam attól, hogy tavaly szeptemberben elkezdtem dolgozni, hogy majd nagy változás hoz abban, hogy otthonosabban érezem magam itt, a nyelvtudásomban. Nem igazán volt átütő változás. Megbeszéltük, hogy akkor körbe nézek otthon milyen lehetőségeink lennének. Aztán pillanatok alatt minden megváltozott. Elkezdődött a háború, hétről hétre olyan hírek érkeztek Magyarországról, hogy egyre magasabbra szaladt a szemöldököm, hogy miiii? Elég gyorsan világossá vált, hogy nem aktuális a haza költözés, és talán május környékén jött el az a pont, amikor 5 év után először, hangosan ki tudtam mondani, hogy nem akarok hazaköltözni. Innentől kezdve teljesebb szívvel tudok itt lenni. És én, aki eddig 10 körömmel ragaszkodtam, kapaszkodtam abba, hogy menjünk haza, már az utóbbi haza menetelekkor azt éreztem, hogy kevésbé jó, többet vesz el, mint amennyit ad.

Nyáron pedig egy kedves régi ismerősöm- akivel, mint kiderült sok hasonló pont/élethelyzet van az életünkben - a coach-ommá avanzsált. Ő sokat segít másképpen látni a helyzeteket, bizonyos szituációkat. Mióta beszélgetünk, hallgatom a hangfelvételeit sok ahha, basszus én is ilyen vagyok, ráeszmélésben, felismerésben volt részem. Nem mondom, hogy egyszerű, időt, energiát fordítani ezekre a dolgokra, az meg főleg nem, hogy a régi, berögzült nézeteimet, gondolataimat, szokásaimat, hogy tudom megváltoztatni, átformálni, de nagyon rajta vagyok.

Így a végére pedig egy még nyáron olvasott írásból idéznék, amivel fájó szívvel, de együtt érzek és nagyon tudok azonosulni:

"Soha nem gondoltam, hogy ilyen érzelmi hullámvasút lesz a külföldön élés. A lejtmenet többnyire akkor ér el, amikor Magyarországra utazunk ügyes-bajos dolgaink miatt. Nem jó, nem rossz, egyszerűen érzékeny pont ez. Egy fedetlen, lüktető, viszkető, alakváltoztató seb a lelkünkben. A haza. Így írom: A HAZA. Tudjuk, hogy gyógyíthatatlan, amiről hiábavaló beszélni, így elviselhetőbb, ha hallgatunk. Semmi nem lett jobb, mi több exponenciálisan és kontroll nélkül nőtt mindazon visszásságok halmaza, amelyek miatt útnak indultunk....

Magyarország a hazánk. Ennélfogva visszahúz és jó is belesimulni percekre valami láthatatlan, ismerős tenyérbe. Az anyanyelv és az értés könnyűsége óriási mágnes. De a jelen és különösen a jövő méltatlan perspektívátlansága, az igazán fontos értékek háttérbe szorítása, a következő generációk érdekeinek marginalizálása, csendes haldoklásra kényszerít mindent, ami valaha fontos volt." 

Szakonyi Eszter: Napló négy szemmel blog