Évértékelés 2018

Nagyon sok mindenen mentünk keresztül az elmúlt 1 évben. Tavaly ilyenkor még nagyon hittünk az induló vállalkozás sikerében, de rövid időn belül kiderült, hogy nem fog menni, és el kell engednünk ezt a dolgot. Nagyon nehezen fogadtuk el, csalódottak voltunk, de tudtunk, hogy hosszútávon sok kellemetlenségtől kíméljük meg magunkat, ha még az elején kiszáll belőle Zoli. Nagy törés volt ez, ekkor merült fel bennünk először, hogy haza kellene mennünk. 

Ezután következett Zoli munka kálváriája, először az éjszakai melóval, majd nyáron a GLS-sel. Mindkettő megterhelő volt, de előbbinél "csak" az jött a képbe, hogy kevesebbet láttuk Zolit, meg hogy nem tudta rendesen kipihenni magát, a szállító meló azonban sokkal több rosszal járt. Mindennap hajnalban kelt, sokat vezetett, sokat pakolt, állandó rohanásba, stresszbe volt, estére ért haza. Mindennapja hosszú és fárasztó volt, sokat kivett belőle lelkileg, fizikailag. Minket lelkileg érintett rosszul, alig láttuk, ha itthon is volt, feszült és fáradt volt. A nyár végére meg is érett a döntés, hogy ebből elég volt, felmondott, így az új meló előtt volt egy kis ideje feltöltődni. Ősztől pedig jött a Spar. Most jó helye van, nagy a pörgés, itt sem unatkozik, de nem cseszegetik. Elégedettek a munkájával, megbíznak benne. Itt már számolhatunk szabadsággal, plusz juttatással. De részletesen majd leírja ő a történéseket, meglátásait. 

A gyerekekről

Bence a tanulási nehézségei ellenére jól boldogul, szeret suliba járni, vannak haverjai, beilleszkedett. A nyelvet a saját szintjén jól beszéli. A suliban minden támogatást megkapunk, sehova nem kell külön hordanunk. Tanítási időben megoldják, hogy foglalkozzanak az olvasással, a nyelvfejlesztéssel. Ami külön öröm számunkra, hogy Bencét semmilyen hátrány/megkülönböztetés nem éri amiatt, hogy lassabban mennek neki bizonyos tanulási folyamatok. Nincs fusztrálva, stresszelve emiatt. A napközi ahova jár továbbra is jó, bár új tanár nénit kapott, aki nem a szívünk csücske, de Bence jól érzi magát, vannak programok, mozognak elég sokat. Ott is vannak barátai, már nem csak Boldival lóg (félreértés ne essék, szeretjük Boldit, csak korábban volt ebből probléma, mert ha együtt vannak, akkor csak magyarul beszélnek).

Bence szeret itt lenni, kiegyensúlyozott, neki itt már alakultnak ki barátságai.  Szokta emlegetni az otthoni barátokat, rosszabb napjain hazavágyik, de ez nagyban szól annak is, hogy Pesten csak szórakozás van, ha ott vagyunk semmi kötelezettség nincs. 

Lili. Az ovija jó, szeretik, a óvó nénik kedvesek, a dadusok olvadoznak Lilitől. A nagyobb gyerekek segítenek Lilinek, van egy kisfiú aki odavan Liliért. Reggel ha együtt érkezünk, addig nem hajlandó bemenni a terembe, amíg Lili  el nem készül, megfogják egymás kezét és úgy mennek be. Annyira cukik. Lili jól érzi magát, bár németül még mindig nem beszél. Ha a rendszer engeni, akkor szeretnék, ha Lili maradna még egy plusz évet oviban, hivatalosan 6 évesen mennie kell suliba és elég nehezem szoktak ezen engedni, de mindenképpen teszünk egy próbát. Reméljük, hogy ebben az évben már beindul a beszéde, mostantól kezdve heti 2x mjárunk fejlesztésre, egy alkalom logopédia, 1 alkalom a down fejlesztőben. Lili sokat emlegeti a családtagokat, hogy hiányoznak neki, meg Sebit, Nimródot, de alapvetően szeret itt. 

Na és akkor a végére maradtam én

Tavaly ilyenkor kezdtem el újra nyelvsuliba járni, több mint fél év kihagyás után. Az akkori suli nem volt túl jó választás, állandóan váltogatták a tanárokat és hát nem mindenki tanított jól. 3 hónap után éreztem, hogy ez így nem jó, akkor ismerkedtem meg Krisztával, aki egyénileg foglalkozott velem. A német mellett pedig sok másban is segített.

Aztán jött a nyári szünet, ami egyrészről jó volt, mivel szinte végig otthon töltöttünk, másrészt pedig rossz volt külön Zolitól, tudván, hogy milyen sokat dolgozik. Ősz óta erre a helyre járok, ahova jelenleg is, nehéz volt megszokni a tempót, elég lassan haladunk, de megvan ennek is az előnye, biztosabb, hogy rögzülnek a megtanultak. Szeretek ide járni. Sokkal többet kapok, mint egy sima nyelvsuliban. Általában hetente van valamilyen program. Havonta 1x moziba megyünk, van, hogy kiállításra, múzeumba megyünk vagy egy előadó jön. A legutóbbi élményem, az Opera. Körbevittek minket, bemehettünk a kulisszák mögé is, nagyon érdekes és szép. Sok mindent tudtam már meg más kultúrákról, olyan sztorik, történeket vannak, hogy csak pillázok. Ráadásul a mostani csoporttársaim jófejek, többen vannak akik beszélnek egy nyelvet, mégis velem is beszélgetnek. Bennük már erősen megvan a beszélni németül akárhogyis késztetés. 

Szóval mondhatni a kisebb problémákat leszámítva rendben vagyunk, kapjuk a gyerekek után a támogatásokat, Zoli egyedül stabil anyagi hátteret teremt. Én mégis sokszor küzdök. Alapvetően elvagyok, a korábbihoz hasonló depresziós időszakok már nem gyötörnek, de még mindig nem látom itt a saját utamat. Fogalmam sincs továbbra sem, hogy mikor és mit fogok tudni dolgozni. Nagyon sok mindent tudok már németből, de a beszéd nem nagyon megy továbbra sem. Már nem stresszel annyira, mint korábban, de azért pl. ha valaki becsenget még mindig lever a víz, hogy ki az, mit fog mondani, na és hogy én mit fogok. Nyomasztó.

A legnehezebb az egészben, hogy fejben teljesen tisztán tudom, látom, hogy jobb itt nekünk. Egy keresetből jól élünk, a gyerekeknek jó helye van, minden amire szükségünk van (tömegközlekedés, egészségügy, szociális háló) kíváló. Én mégis sokszor érzem úgy, hogy itt csak árnyéka vagyok az igazi önmaganak. A legváratlanabb időpontokban ugranak be otthoni emlékek és tör rám a honvágy. Ez az én harcom, nekem kéne lazábbnak, rugalmasabbnak lennem, dolgozom az ügyön, de sajnos nagyon nehéz. 

Mindenesetre most elengedtem egy kicsit a dolgot, hogy megtaláljam a helyem. Próbálom élvezni, hogy csak annyi a dolgom, hogy tanuljam a németet, (remélhetőleg a nyári szünetig még járhatok ide), járok Lilivel a fejlesztésekre, koordinálom a gyerekeket, aztán majd meglátjuk mit hoz a jövő.